Rajzmeditáció, DIY, életmód és más

Kimera lapjai

Kimera lapjai

Viszlát műanyagmentes július,

hello újrahasznosítós augusztus

2019. augusztus 05. - Farkas Erika Kimera

Ebben a hónapban terveim szerint nagyon sok újrahasznosítós ötletet fogok megosztani veletek. Számomra már régóta nagyon fontos terület ez, de őszinte leszek, nem csak a környezet védelme szempontjából. Már akkor is, amikor ez még nem volt ennyire felkapott téma, foglalkoztatott, hogy a gyártók annyi időt, pénzt fektetnek egy-egy szép csomagolás kialakításába, hogy kár veszni hagyni. Megihlettek a formák, rögtön láttam benne az új funkciót, és festettem, alakítottam. Mostanra ez már mozgalommá nőtte ki magát, és mivel már tudatosabban vásárolok, kevesebb ilyen dolog kerül a kezembe. De ha igen, akkor sincs lelkiismeret-furdalásom, mert tudom, hogy szinte rögtön új, hasznos életet fog kapni. 

Az első, amit megosztok veletek, kicsit kakukktojás. A húgomtól kaptam egy textil bevásárló szatyrot, ami a kirakatban volt, és kicsit kiszívta egyik oldalát a nap. Arra gondolt, hogy talán én elég kreatív vagyok hozzá, hogy új életet kapjon. És igaza lett. Ha olvastál más bejegyzést is tőlem, láthatod, hogy Rajzmeditációs oktató vagyok, és nagyon sokat hódolok e hobbimnak. Így most ez a táska is jócskán kapott ezekből a mintákból. 

Fontos, hogy bármilyen filcet vagy festéket használsz, a gyártó utasítása szerint fixálni szükséges, hogy mosható is legyen. Én Posca filcet használtam, de számtalan féle textilfilc vagy textilfesték létezik. És ha úgy érzed, hogy egyedül nem mersz nekivágni, akkor gyere el a következő tanfolyamra, vagy workshopra, ahol együtt alkothatunk egy (nem kifakult) textiltatyóra. http://bit.ly/2MD0PPh 

szatyor.jpg

Mielőtt kidobnád

azaz műanyagmentes július után kreatív augusztus

Már csak alig egy hét van a táborig, ahol környezettudatosan kreatívkodunk. A háztartásban előforduló "hulladékok", megunt, kinőtt vagy elhasznált dolgok kapnak új életet. A tábor leírását itt találjátok,  de most nézzük a tematikát, napi bontásban:

Aug. 5. Hétfő - Textilvarázs  Vászonszatyrot festünk, pólók kapnak új életet, többféle formában (festős póló, pólóból hajpánt, nyaklánc vagy karkötő, )

Aug. 6. Kedd - Azok az "utálatos" műanyagok   Fagyis dobozból minikertet készítünk, műanyag kupakból társasjátékot, samponos, tusfürdős, mosószeres flakonból kulcstartót.

Aug. 7. Szerda - Papírkosár  Teafilter mandala készül, újságpapírból karkötő, müzlis dobozból kreatív füzet, és egy társasjátékot is alkotunk.

Aug. 8. Csütörtök - Üvegműves  Topjoy üvegből virágváza,  Nutellás, lekváros üvegből mécsestartó, és a pénteki fürdősó üvegének elkészítése

Aug. 9. Péntek - Boszorkánykonyha  Házi fürdősót készítünk, illóolajokkal levegőillatosító és a legjobb diy szappanbuborék. 

Ha kedvet kaptál, gyere tarts velünk. Minden nap 9-15:30-ig alkotunk, közben a Tranzit kreatív szakácsai ebédet készítenek nekünk. 

És most Last minute áron csatlakozhatsz, az 5 nap ebéddel 39.000,- Ft/fő

Ha csak egy-egy napra tartanál velünk, akkor 10.000,- Ft/nap az egész napos kreatívkodás díja.

Ugye találkozunk? Jelentkezni a kimeralapjai@gmail.com email címen tudsz. 

img_20190530_182537.jpg

Környezettudatos kreatív tábor gyerekeknek

avagy mindenből lehet csinálni bármit.

Az alcímben szereplő mondatot az egyik "kislányom" mondta, akivel bébiszitterként rendszeresen kézműveskedünk. Ezt a mondatot választottam az (ebben a formában) első környezettudatos nyári tábor mottójának. A gyerekek a nyári szünetben a sok-sok pihenés mellett, kötetlenebb formában tudnak új ismeretekre szert tenni, új dolgokat tanulni. Ehhez szeretnék én is hozzájárulni, és így augusztus elején megrendezzük a Környezettudatos DIY táborunkat, 9-13 éves gyermekek részére. Ebben az öt napban röviden megismerkedünk a környezettudatos életmód alapjaival, pici elmélettel egészítve ki az alkotás folyamatát. Felhasználjuk a kinőtt vagy kilyukadt pólókat, a tejfölös dobozokat, új funkciót kap a müzlis doboz, és a műanyag kupakok. Készítünk bevásárló táskát, tolltartót, mini kertet, mécsest, kreativ naplót, illatos fürdősót, és természetesen ennek üvegét is mi dekoráljuk. Megismerkedünk a dekupázs, a paverpol alapjaival, festünk, ragasztunk, és a hét végén egy mini kiállítással is készülünk. A tábor minden nap 9-15:30-ig tart. A helyszínt és az ebédet a Tranzit Art Café biztosítja, akik mind a környezetvédelem, mind a művészet kiemelt támogatói. Az 5 napos tábor díja: 42.000,- Ft/fő. Szuper Early Bird jelentkezés június 15.-ig 39.000,- Ft. Testvéreknek kedvezmény. A tábor létszáma max. 10 fő, és már a meghirdetés előtt 2 hely elkelt. A jelentkezéseket a kimeralapjai@gmail.com email címre küldhetitek.

img_20190610_221546_124.jpg

Rajzmeditáció a Család-barát műsorában

avagy ismét benne leszek a Tv-ben.

Egész pontosan benne voltam a Tv-ben. Ma délelőtt ismét több ezren ismerhették meg a Rajzmeditációt. A Duna Tv-ben Somogyi Dia kérdéseire válaszolva mutathattam be, hogy is néz ki a Rajzmeditáció, és hogyan lehet vele egyedi pólód. Gyakran veszek egyszínű pólókat, és gyakran vásárolok használtruha üzletben is, ezzel is hozzájárulva a fenntarthatósághoz, ami számomra elég fontos. Ezeket az egyszerű pólókat pedig rendszerint feldobom, saját mintákat készítek, így fog legjobban passzolni az egyéniségemhez, és természetesen a készítés folyamata is feltölt, kikapcsol. Ha szívesen megnéznéd az adást, katt ide. Az első bejelentkezés 13:50 körül van, a végén pedig 1 óra 20 körül. És ha szívesen kipróbálnád a Rajzmeditációt várlak szeretettel a nyári tanfolyamok egyikén. 

2019-06-11_5.png

2019-06-11_7.png

2019-06-11_2.png

Nem lesz nyári szünet

Természetesen nem kell megijedni, a nyári szünet nem marad el. A címben arra utaltam, hogy a Rajzmeditáció Alaptanfolyamok nyáron is folytatódnak. Budapest XI. kerületében, Újbudán június 22.-én szombaton és július 20.-án szombaton várom azokat, akik szeretnék megtanulni ezt a nagyon egyszerű, de hihetetlen gyorsan sikerélményt adó technikát. Aki elsajátítja ezt az igen egyszerű, de látványos rajztechnikát, bárhol, bármikor bele tud felejtkezni a flow élménybe, csak egy füzet (papír) és egy tűfilc szükséges hozzá. A tanfolyamon ezen kívül nem csak a Rajzmeditáció alapjait tanuljuk meg, hanem belekóstolunk az érzelem rajzolásba és ezen keresztül egyfajta önismereti módszerbe is.

Várlak szeretettel a nyári szünetben is Rajzmeditálni. img_20180709_151642.jpg

GDPR, azaz a személyes adatok védelme

Adatvédelmi Tájékoztató
1. Az Adatvédelmi Tájékoztató célja Farkas Erika egyéni vállalkozó (továbbiakban Adatkezelő), mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi paragrafusaiban meghatározott elvárásoknak. Adatkezelő adatkezeléseivel kapcsolatosan felmerülő adatvédelmi irányelvek folyamatosan elérhetők a www.kimeralapjai.blog.hu/adatvedelem címen. Az adatkezelő fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására, természetesen a változásokról időben értesíti közösségét. Adatkezelő kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását, a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja. 2. Az Adatkezelő adatai: Név: Farkas Erika ev. Székhely: 1114 Budapest, Bukarest u. 8-10. Telefonszám: 06-20/9542020 E-mail: kimeralapjai@gmail.com Adatkezelő a hozzá beérkezett e-maileket – amennyiben azok más törvényi vagy jogszabályi előírás miatt nem szükségesek – a hozzá tartozó személyes adatokkal együtt az adatközléstől számított legfeljebb év elteltével töröl.

3. Értelmező fogalmak (1) érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított, vagy – közvetlenül vagy közvetve – azonosítható személy (2) személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, vallási, szexuális vagy politikai azonosságára jellemző ismeret -, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés (3) adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja; (4) adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése (5) Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az adatkezelővel kötött szerződése alapján - beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő szerződéskötést is – az adatok feldolgozását végzi;
(6) adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve hogy a technikai feladatot az adatokon végzik; (7) hozzájárulás: az érintett kívánságának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű, vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez. (8) tiltakozás: az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri. (9) adattörlés: az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges. (10) adattovábbítás: az adat meghatározott harmadik személy részére történő hozzáférhetővé tétele (11) harmadik személy: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval

4. A kezelt személyes adtok köre, célja és tárolási ideje 4.1. Hírlevél szolgáltatás
A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. §-a értelmében Felhasználó előzetesen és kifejezetten hozzájárulhat ahhoz, hogy Szolgáltató reklámajánlataival, egyéb küldeményeivel a regisztrációkor megadott elérhetőségein megkeresse. Továbbá Ügyfél a jelen tájékoztató rendelkezéseit szem előtt tartva hozzájárulhat ahhoz, hogy Szolgáltató a reklámajánlatok küldéséhez szükséges személyes adatait kezelje. Szolgáltató nem küld kéretlen reklámüzenetet, és Felhasználó korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen leiratkozhat az ajánlatok küldéséről. Ebben az esetben Szolgáltató minden - a reklámüzenetek küldéséhez szükséges - személyes adatát törli nyilvántartásából és további reklámajánlataival nem keresi meg a Felhasználót. Felhasználó a reklámokról leiratkozhat a hírlevélben lévő „Leiratkozás” gombra kattintva, vagy e-mail üzenetben.
4.1.1. Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja: (a) Név, e-mail cím: Azonosítás, a hírlevélre való feliratkozás lehetővé tétele. (b) Az érintettek köre: A hírlevélre feliratkozó valamennyi érintett. (c) Az adatkezelés célja: hasznos információkat, tájékoztatásokat blogbejegyzésekről, tanfolyamokról, workshopokról, akciókról, új megjelenésekről, új funkciókról stb. (d) Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: a hozzájáruló nyilatkozat visszavonásáig, azaz a leiratkozásig. (e) Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye: A személyes adatokat az adatkezelő személyesen kezeli, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával. (f) Az adatkezelés során igénybe vett adatfeldolgozó: Bithuszárok Bt. - Listamester levelezési rendszer, hírlevélküldés Cím: 2051 Biatorbágy, Damjanich utca 8. Internetes elérhetőség: http://bithuszarok.hu/elerhetoseg.php (g) Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése:
- Az érintett bármikor, ingyenesen leiratkozhat a hírlevélről. - Az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen, valamint - az érintettnek joga van az adathordozhatósághoz, továbbá a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonásához. (h) Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes és kifejezett hozzájárulása, és a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (5) bekezdése 4.2. Tanfolyamra, workshopra jelentkezés Szolgáltató által meghirdetett tanfolyamok, workshopok ellenértékének kiegyenlítése, számlázása és a számla postai címre történő megküldése, valamint a kapcsolattartás és a jobb kiszolgálás érdekében kérheti a számviteli törvényben meghatározott kötelező adatokat. Az Ügyfél ezen adatokat köteles megadni, ellenkező esetben a tanfolyami részvétel nem tud megvalósulni. 4.2.1. Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja: (a) Vezeték-és keresztnév: A kapcsolatfelvételhez, a jelentkezéshez és a szabályszerű számla kiállításához szükséges. (b) E-mail cím: Kapcsolattartás. (c) Telefonszám: Kapcsolattartás, a számlázással, egyebekkel kapcsolatos kérdések hatékonyabb egyeztetése. (d) Számlázási név és cím: A szabályszerű számla kiállítása, továbbá a szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése. (e) Cím: A számla postázásnak lehetővé tétele. (f) Az érintettek köre: Az oldalon jelentkező valamennyi érintett. (g) Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: Az egyes tanfolyamokra, workshopokra történő jelentkezés során megadott adatok a jelentkezés után legkésőbb egy éven belül kerülnek törésre. Kivéve a számviteli bizonylatok esetében, mivel a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (2) bekezdése alapján ezen adatokat 8 évig kell megőrizni. (h) Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye: A személyes adatokat az adatkezelő kezelheti, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával. Ezen kívül az adatkezelő a cége könyvelését végző alvállalkozónak rendelkezésére bocsáthatja a megadott adatokat, kizárólag a könyvelési feladatok ellátása céljára és időtartamára. 4.3. Közösségi oldalak (a) Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre: Facebook/Pinterest/Youtube/Instagram stb. közösségi oldalakon regisztrált neve, illetve a felhasználó nyilvános profilképe. (b) Az érintettek köre: Valamennyi érintett, aki regisztrált a Facebook//Pinterest/Youtube/Instagram stb. közösségi oldalakon, és „lájkolta” az oldalt, csoportot, közösséget (c) Az adatgyűjtés célja: A közösségi oldalakon, a weboldal egyes tartalmi elemeinek, termékeinek, akcióinak, tanfolyamainak vagy magának a weboldalnak a megosztása, illetve népszerűsítése.
(d) Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje, az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye és az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: Az adatok forrásáról, azok kezeléséről, illetve az átadás módjáról, és jogalapjáról az adott közösségi oldalon tájékozódhat az érintett. Az adatkezelés a közösségi oldalakon valósul meg, így az adatkezelés időtartamára, módjára, illetve az adatok törlési és módosítási lehetőségeire az adott közösségi oldal szabályozása vonatkozik. (e) Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása személyes adatai kezeléséhez a közösségi oldalakon. 5. Technikai adatok Adatkezelő, a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat: az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás); hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége); változatlansága igazolható (adatintegritás); a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen. Adatkezelő az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés ellen. Adatkezelő olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt. Adatkezelő az adatkezelés során megőrzi a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult; a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét; a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök. 5.1. Cookie-k (Sütik) 5.1. 1. A sütik feladata információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek pl. online tranzakciók igénybevételekor, így nem kell újra begépelni őket; megkönnyítik a weboldal használatát; minőségi felhasználói élményt biztosítanak. A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében. 5.1.2. Feltétlenül szükséges, munkamenet (session) cookie-k Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék az weboldalát, használhassák annak funkcióit, és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről. 5.1.3. Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika) Az weboldalán alkalmazza a Google Analytics mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával az információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a 4 4 +36 (1) 888-2890 ⎢www.security.hu ⎢info@security.hu látogatók hogyan használják a weboldalakat. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezen sütik
szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.

6. Az adatkezelés célja, módja és jogalapja 6.1. Általános adatkezelési irányelvek Adatkezelő tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve törvényi felhatalmazáson alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelések esetében az érintettek e hozzájárulásukat az adatkezelés bármely szakában visszavonhatják. Bizonyos esetekben a megadott adatok egy körének kezelését, tárolását, továbbítását jogszabályok teszik kötelezővé, melyről külön értesítjük ügyfeleinket. Felhívjuk az Adatkezelő részére adatközlők figyelmét, hogy amennyiben nem saját személyes adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése. Adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal: - 2011. évi CXII. törvény - az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (Infotv.); - Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) – a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet, GDPR); - 2013. évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.); - 2000. évi C. törvény – a számvitelről (Számv. tv.); - 2017. évi LIII. törvény – a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról (Pmt.); - 2013. évi CCXXXVII. törvény – a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról (Hpt.). 7. Az adatok fizikai tárolási helye Személyes adatai (vagyis azok az adatok, amelyek az Ön személyével kapcsolatba hozhatók) a következő módon kerülhetnek a kezelésünkbe: - egyfelől az internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben az Ön által használt számítógéppel, böngészőprogrammal, internetes címmel, a látogatott oldalakkal kapcsolatos technikai adatok automatikusan képződnek számítógépes rendszerünkben, másfelől Ön is megadhatja nevét, elérhetőségét vagy más adatait, ha a honlap használata során személyes kapcsolatba kíván lépni velünk. A rendszer működtetése során technikailag rögzítésre kerülő adatok: az érintett bejelentkező számítógépének azon adatai, melyek a szavazás során generálódnak és melyeket az rendszere a technikai folyamatok automatikus eredményeként rögzít. Az automatikusan rögzítésre kerülő adatot a rendszer az érintett külön nyilatkozata vagy cselekménye nélkül a belépéskor, illetve kilépéskor automatikusan naplózza. Ezen adat egyéb személyes felhasználói adatokkal – törvény által kötelezővé tett esetek kivételével – össze nem kapcsolható. Az adathoz kizárólag az Adatkezelő fér hozzá. - másfelől személyes találkozás, workshop, tanfolyam idején, írásbeli feliratkozással (ezen alkalmakkor is a kinyomtatott, elolvasott adatkezelési tájékoztató megismerése után), önkéntesen megadott adatokat, mely az erre
rendszeresített űrlapon történik, Adatkezelő telephelyén, biztonságosan, csak Adatkezelő által hozzáférhető helyen és módon történik. 8. Az Érintett jogai Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelések kivételével – törlését, visszavonását, élhet adathordozási-, és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon, illetve az adatkezelő fenti elérhetőségein. 8.1. Tájékoztatáshoz való jog: Adatkezelő megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben említett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa. 8.2. Visszavonás joga: Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja 8.3. Adathordozáshoz való jog: Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa. 8.4. Helyesbítés joga: Az érintett kérheti a Minta Kft. által kezelt, rá vonatkozó pontatlan személyes adatok helyesbítését és a hiányos adatok kiegészítését. 8.5. Törléshez való jog: Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat: - személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték; - az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja; - az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre; - a személyes adatokat jogellenesen kezelték; - a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell; - a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor. Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges: - a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; - a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából; - a népegészség-ügy területét érintő, vagy archiválási, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, közérdek alapján; - vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

8.6. Tiltakozás joga: Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés, vagy az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Tiltakozás esetén az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak. 8.7. Adatvédelmi hatósági eljárás: Panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni: Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C. Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5. Telefon: 0613911400 Fax: 0613911410 9. Egyéb rendelkezések E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást. Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az adatkezelőt. Adatkezelő a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

Coffee and more....

avagy a kapszulák új élete

Szeretem a kávét. Sokáig vágytam a kapszulás kávégépre, aztán tavaly végre vettünk is egyet. Szép kis fehér gép, szeretem. A kávékapszulákat pedig természetesen újrahasznosítom.  Elsősorban az erősségük alapján választom, de néha elcsábulok, és a szín miatt veszem meg. És hogy mi lesz belőle? Fülbevaló, nyaklánc, kulcstartó.

Most néhány fülbevalót mutatok, azt készítek ( és hordok) leggyakrabban. 

dsc_1715.JPG

 

dsc_2004.JPG

dsc_2750.JPG

img_20170706_161922.jpg

img_20170528_184759.jpg

img_20170529_190800.jpg

 

Ha szeretnétek ti is ilyen fülbevalókat készíteni, figyeljétek a FB és Instagram oldalamat, hamarosan workshop a Tranzit Art Caféban. 

A legszebb ajándék

Nap mint nap látom, hogy mennyi ember rohangál a plázákban, hányan ülnek a dugóban, és közben próbálják megtalálni a tökéletes ajándékot. Persze nagyon sokan vannak olyanok is, akik jó előre megrendelték már az interneten és ők nyugodtan várják a postást. Te melyik kategóriába tartozol? Ha még nem sikerült kitalálni, megtalálni, a legszebb ajándékot, szivesen segitek. Ajándékozz élményt! A Rajzmeditáció Alaptanfolyamra szóló ajándékkártya a legszebb ajándék. Bárkinek adhatod, aki szeret rajzolni, és ki szeretne próbálni egy új technikát. Aki úgy érzi, hogy nem tud rajzolni, és erősitené az önbizalmát. Aki sokat stresszel, és nem tud kikapcsolni, vagy annak, aki szivesen kapcsolódik ki kreativ módon. Annak, akinek semmire sincs ideje, és annak is, akinek van ideje magára. Kicsinek, nagynak, férfinak, nőnek.  És a végére hagytam a legjobb hirt. A kézzel rajzolt ajándékkártya még átvehető személyesen az Allee környékén, vagy el tudom küldeni emailben. Az Ajándékkártya felhasználható 2019.06.30-ig. Ugye, hogy ez a legszebb ajándék? Várom megrendelésed: kimeralapjai@gmail.com

logolicious_20181219_085608.jpg

Benne leszek a tévében

Néhány évvel ezelőtt ezzel a cimmel volt Hajós Andrásnak egy műsora. A műsorra magára nem emlékszem, sőt arra sem, hogy néztem-e (valószinűleg nem ), de a cim, majdnem mint szállóige, megmaradt bennem. Most viszont tényleg benne voltam a TV-ben. A Duna TV Család-barát Magazin műsora hivott meg, hogy kicsit beszélgessünk a Rajzmeditációról és ékszereket, valamint karácsonyfa diszt készitsünk. Ha kiváncsi vagy, hogyan rajzol Novodomszky Éva, itt tudod megnézni: https://www.mediaklikk.hu/video/csalad-barat-2018-12-14-i-adas/

48350126_1975735879130259_3126607999599116288_n.jpg

Mit tegyél, ha egy alkotásod nagyon jól sikerült?

avagy a Rajzmeditáció "haszna"

Nos, ha kedvet  kaptál a Rajzmeditációhoz, elvégezted a Alaptanfolyamot, és úgy beszippantott, hogy éjjel-nappal alkotsz, akkor már érzed, hogy ezzel a technikával visszatért az életedbe a rajzolás, az alkotás szeretete. Egyik tanítványom így fogalmazott:

" ...én soha nem tudtam jól rajzolni, és féltem is kicsit, de az első pillanattól kezdve olyan könnyedén ment, és annyira élvezem. Újra elhiszem, hogy tudok rajzolni."

És mit tegyél, ha egy-egy alkotásod különösen jól sikerül?

1. Először is örülj neki, légy büszke magadra!

2. Oszd meg Facebookon, Instagramon, hogy a barátaid, ismerőseid is gratulálhassanak.

3. Keretezd be! Egy különleges háttérrel, kerettel adj neki karaktert.

4. Legyél dizájner, és vasald fel egy pólóra.

5. Készíts belőle egyedi telefontokot.

6. Használd könyvjelzőként.

7. Készits belőle egyedi képeslapot.

8. Ma már szinte minden hobbyboltban kapható textil szatyor, és textilfilc. A következő bejegyzésben megmutatom, hogy tudsz egyedi textilszatyrot késziteni, amivel nem csak különleges leszel, hanem a természetet is véded.

 És ha még nem végezted el a tanfolyamot? Akkor gyere el a következőre, várlak szeretettel.

img_20181004_150756.jpg

süti beállítások módosítása